Keresés ebben a blogban

2013. június 21., péntek

Más világ (2)

Egy éjszaka

-Este elmegyünk bulizni?-kérdezte Cornelia, egyetlen megbízható barátnőm.
-Menjünk.-válaszoltam magam elé bámulva, hátha látok valamit azzal kapcsolatban, hogy Tom mit tervez mára. Akármilyen erősen koncentráltam, nem láttam semmit. Kicsit megijedtem, hogy nem fogunk összefutni, de Corneliának mindig vannak ötletei.
-Merre találkoztál Bastian reinkarnációjával?-kérdezte izgatottan.
-A sarkon lévő bárban. Meddig maradsz?-kérdeztem.
-Még ezen a héten tuti, aztán meglátom.-válaszoltam, majd kiment a szobámból. Odasuhantam a szekrényemhez és elővettem egy ruhát, amit tökéletesnek találtam az alkalomra. Miután ezzel kész lettem, átmentem Craighez.
-Kopp-kopp!-dugtam be fejem a résnyire kinyitott ajtón.
-Gyere!-sóhajtotta.
-Tudom milyen szar érzés!-öleltem magamhoz.-De jobb lesz!-néztem arcára reményteljes arccal.
-Nem lesz jobb!-feszítette meg egész testét, majd sóhajtott egy nagyot.
-De. Jobb lesz!-bólogattam szavaimat ezzel megerősítve.-Gyere el velünk ma bulizni! Muszáj!-öleltem magamhoz.
-Láttál valamit?-kérdezte és felcsillant szemében a remény.
-Láttam.-jelentettem ki és kimentem a szobából. Vártam z estét, ugyanis Craig meg fog ismerkedni a mortel-jével. Tomról viszont semmit nem látok. Ez nagyon aggaszt. Eddig mindig mindent láttam, de most nem, most semmit! Gyorsan eljött a sötétedés pillanata. Megbeszéltem Corneliával, hogy mielőtt elindulunk bulizni, vacsorázunk. Felvettem pár kényelmes göncöt és Corneliával és Craiggel az oldalamon elindultam vadászni.

-Magaddal kapcsolatban láttál valamit?-puhatolózott Craig.
-Semmit. Remélm, hogy egy idő után majd látok!-mosolyodtam el kényszeredetten.
-Nézzétek csak!-mutatott két részegen imbolygó srácra Cornelia.
-Fincsinek tűnnek!-villantott ki szemfogait Craig miközben megnyalta a fogait. Már én is rákészültem a támadásra, mikor elég közel kerültek hozzánk ahhoz, hogy én is felvegyem támadó testhelyzetem.
-Alfa.-engedte át a kezdeményezés lehetőségét Cornelia. Kivillantottam szemfogaim és elindultam a két férfi felé.
-Héé!! Szia, cica!-szólt oda az egyik.-Nem vagy szomjas, nyuszóka?-kérdezte, mikor odaért hozzám és felém tartotta a kezében lévő sört.
-De!-húztam ördögi mosolyra számat.-Nagyon is.-tettem hozzá vészjósló hangon és beleharaptam nyaki ütőerébe. Felordított a férfi, majd a fémes ízű, meleg folyadék átáramlott számba. Kövér kortyokban nyeltem éltető nedűmet, majd, mikor kiszívtam teljesen betettem egy konténerbe. Eközben Cornelia és Craig együtt étkeztek a másik férfiből. Ők is ugyan azt tették, mikor végeztek, mint én, majd jóllakottan mentünk haza. Otthon átvettük bulizós ruhánkat és elindultunk egy szórakozóhelyre.
-De csini vagy!-dicsért meg Craig.
-Köszönöm! Induljunk!-mondtam és elindultam a kocsihoz. Az út cirka 10 perc volt és már ott is voltunk kedvenc szórakozóhelyünk előtt. Az ajtón neonrózsszín tábla ékeskedett, amire ez volt írva: „Figyelem! Kívülállóknak is nyitva!”. Erre azért volt szükség, mert így a bár vezetőségének nem kellett semmilyen felelősséget sem vállalnia az esetleges balesetek miatt. A bejáratot két nagydarab őr vigyázta, de igazából csak dísznek voltak ott, mert boldog-boldogtalant beengedtek. Nem érdekelte őket, hogy 13 vagy 19 éves, fiú vagy lány, annyi volt a lényeg, hogy legyen belépője.
-Miss. Laurens!-hajoltak meg előttem.-Fáradjanak be és szórakozzanak kedvük szerint!-tessékeltek be minket. Szerettem a vámpír létben, hogy még ezek a kétajtós szekrények is féltek tőlem. A táncérre belépve elkezdtem átszellemült, lassú mozdulatokkal ide-oda ringatni csípőm. Craig beállt mögém és elkezdett táncolni velem. Hírtelen fura érzés fogott el. Éles nyilalás hasított mellkasomba, éreztetve velem, hogy Tom a közelemben van. Cornelia-t kezdtem el keresni és egy pillanat múlva meg is találtam egy asztalnál flörtölni egy 25 éves körüli sráccal. Szememmel elkezdtem kutakodni Tom után, de nem láttam sehol. Villámcsapásként söpörtek el szemem előtt a látomásom képei.
-Egy magas, csinos szőke lány. Kb. 18 éves.-mondtam Craignek, látomásom képeit.- Táncol…..vörös rúzs……arany miniruha…..hófehér bőr….sötétbarna szem.- Elkezdtem kutakodni szememmel, megkönnyítve ezzel Craig dolgát.-Ott!-mutattam egy, a pultnál nevetgélő lányra.- Menj!-löktem meg Craig-et, majd még egy pillanatig figyeltem őket és elégedett mosollyal nyugtáztam, mikor a lány megengedte, hogy leüljön mellé. Tekintetem elfordítottam tőlük és saját feladatomra koncentráltam. Megtalálni a tömegben Tomot. Már azt hittem, nem fogom megtalálni, mikor a hátam mögé beállt valaki és elkezdte ütemesen ringatni a csípőjét az enyémmel együtt. Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam ki az. A méregdrága armani illat, ami keveredett testéből áradó illatával elárulta.
-Szia Tom!-köszöntem neki, magam elé bámulva.
-Szia Rebeka! Attól féltem, hogy nem ismersz majd fel.-köszönt vissza és kezét a combomra csúsztatta, hogy könnyebben irányítsa mozgásom.-Mizu?-kezdeményezett beszélgetést.
-Semmi különös. Veled?-kérdeztem vissza.
-Velem se. Nem félsz?-kérdezte.
-Mitől?-értetlenkedtem.
-Ide kívülállókat is beengednek. Nem félsz tőle, hogy összeakadsz eggyel?
-Buta Tom!- gondoltam magamban.- Ha félnék, szerinted itt lennék?-kérdeztem a magam „hülye vagy te!” stílusában.- Te nem félsz?-folytattam társalgásunk.
- Nem. Felém fordulsz?- fordított maga felé csípőmnél fogva.
- Egyszerűen nem félsz a kívülállóktól vagy csak nem félsz összeakadni eggyel?- forszíroztam tovább a kérdést.
- Nem félek tőlük. Bár még eggyel se találkoztam, de ezt igazából nem tudom, mert nem lehet őket megkülönböztetni az emberektől!- morfondírozott. Lassúra váltott a zene és belekapaszkodtam Tom nyakába. – Igazad volt!- suttogta nyakamba.
- Miben?- dünnyögtem nyakába.
- Nem kellett összebeszélnünk, és találkoztunk!- nevetett fel harsányan.
- Szomjas vagyok. Mindjárt jövök!- mondtam neki és elindultam a bárpult felé, de ő elkapta a kezem és jött velem.
- Én fizetem!- mondta.
- Sziasztok! Mit adhatok?- kérdezte a pultos fiú.
- Egy sört és…..neked mit?- fordult felém Tom.
- Tudod, miket szeretek! Varázsolj egy koktélt!-mondtam Bennek, a pultosnak.
- Oké, Rebeka!- kacsintott rám.- Szólj, ha kell más is!- hajolt közelebb hozzám és szinte némán suttogott.
- Rendben!- mondtam színtelen hangon. 3 perc múlva már a koktéljainkat szürcsöltük.
- Mit súgott a pultos srác?- kérdezte Tom.
- Azt, hogy szóljak, ha unom a társaságod!- kacsintottam rá.
- Nem lépünk le?- vetette fel az ötletet Tom.
- Lépjünk!- válaszoltam, majd kiittam gyorsan a poharam tartalmát és küldtem egy körsms-t Cornelia-nak és Craig-nek, hogy holnap találkozunk otthon. Megfogta Tom a kezem, majd elhagytuk a szórakozó helyet. Egy sikátoron mentünk éppen keresztül, mikor megkérdezte: -Te találkoztál már kívülállóval?
-Igen. És te is!- suttogtam, miközben mellkasánál fogva a falhoz nyomtam testét.
- Ezt te honnan tudod? Még én se tudom!- mondta, miközben hagyta, hogy csókolgassam nyakát. Nem válaszoltam. Magához rántott derekamnál fogva és megcsókolt. Ugyan az a csók, ugyan az az eufórikus hangulat, borsódzott a hátam minden egyes csóknál, amit adott.- Nem messze lakom.- mondta és sietős léptekkel elindult a lakása felé. Kb. 3 perc múlva megérkeztünk a Kaulitz villába és rohamgyorsasággal mentünk fel a szobájába. Ahogy kattant a zár, hozzányomott a falnak és elkezdett csókolgatni és vetkőztetni.
-Várj!- állítottam le egy pillanatra, mert tudta, hogy el fogom veszíteni a fejem.- Azt kérdezted, honnan tudom, hogy találkoztál vámpírral. Innen!- mondtam és vámpírsebességgel cseréltem helyet vele és elkezdtem csókolgatni lassan, érzékien.
- Anyám!- nevetett.- Te…..v….vámpír vagy?-kérdezte meglepődve.
-Csak azért, mert úgy nézek ki, mint egy angyalka nem biztos, hogy az vagyok!- néztem rá csábosan, majd megvártam, hogy ő tegye meg ezek után az első lépést.
- Mennyire biztos, hogy nem fogsz bántani?- kérdezte.
- Nem tudom. Ettem már ma, de fogalmam sincs!- vallottam be.
- Aludj itt!- húzott az ágy felé. - Semmi más, csak alvás és beszélgetés. - mondta kicsit kérlelőn.
- Rendben, kérdezz!- mondtam, miközben visszahúztam ruhám cipzárját.
- Mióta vagy vámpír? – kérdezett rá arra a dologra, ami a legjobban érdekelte.
- Egy ideje. – nevettem.
- De mégis! 10 éve?- kérdezte. Csak mosolyogva ráztam a fejem, nem válaszoltam rá. – 20 éve? – kérdezősködött tovább.
- Még nagyon hideg!-nevettem.
- 100 éve? – kérdezett tovább.
- Maradjunk annyiban, hogy nekem nem sötét a középkor!- nevettem fel.
- De hisz az már nagyon sok ideje volt! – kiáltott fel és biztos voltam benne, hogy, ha ivott volna épp valamit, rám köpte volna.
- 1537 éve kezdődött. - nevettem.
- Na jó! Ne köntörfalazz! Hány éves vagy? – parancsolt rám.
- 1289. – nevettem, mikor belegondoltam, hogy milyen idős is vagyok.
- Hú! A nem kevés!- nevetett. Hogy miért mondtam el? Mert tudom, hogy a mortel-immortelle kapcsolat kezd kialakulni közöttünk. – És mikor változtál át? – érdeklődött.
-18 éves koromban. 742-ben. Egy Anaztazia nevű vámpír változtatott át, hogy bosszút álljon Auron-on. Aztán gondomat viselte, hogy nehogy túl hamar meghaljak. Azt akarta, hogy Auron minél tovább szenvedjen. És a terve bevált. Aztán átváltoztatta Scott-ot. Mikor ezt megtudta Auron, megölte Anaztazia-t és én Auronnal éltem 300 évig. Addig nem is beszéltem Scottal. Egy idő után megkerestem és szemmel tartottam, mert nem volt erőm elhagyni Auront, de 120 éve leléptem tőle és 110 évig Scottal éltem.- meséltem neki.
- Ki az az Auron?- kérdezősködött tovább.
- Auron a legősibb vámpír. Ő az atyja minden élő vámpírnak. Mármint az ő leszármazottjai vagyunk mindanjian.- világosítottam fel.
- És miért voltál neki olyan fontos?
- Mert én voltam a mortel-je. A halandó párja.- magyaráztam, de mikor láttam értetlen ábrázatát, folytattam a felvilágosítást.- Minden vámpírnak van egy párja a halandók közül. Ők a mortel-ek. A vámpír érzi, mikor a mortel-je megszületik és azt is, mikor meghal. Mikor megszületik, a vámpír is újjá születik. Ebben az évben a legerősebb a vámpír. Mikor meghal, a vámpír vár. Vár a reinkarnálódásra. Ha pedig vámpírrá változik a mortel, minden érzelmi kapcsolat megszakad a vámpír és közte, mivel onnantól kezdve ő is egy immortelle.- világosítottam fel.
- Neked van mortel-ed? – kérdezte elgondolkozva.
- Van. Pontosabban, már megszületett. Kb. veled egy idős lehet. – hazudtam kicsit.
- És milyen érzés, mikor találkozol a mortel-eddel? – faggatott tovább.
- Mindig más, de általában nagyon jó. Úgy érzed, hogy megint van értelme élned……már amennyire ez élet……és nagyon elszántan próbálkozol megszerettetni magad vele. Aztán ez vagy sikerül vagy nem!- nevettem fel harsányan.
- És a mortel mindig viszonozza a vámpír érzéseit?
- Nem. Neki van választása!- kiáltottam fel.
- El fogok aludni. – ásított egyet.
- Azt jól is teszed, mert fél 4 van! – simítottam végig fején.
- Itt maradsz velem? –dünnyögte.
- Itt. Kereshetek egy pólót a cuccaid között? – suttogtam.
- Csak nyugodtan! – nyöszörögte, majd elaludt. Gyorsan átöltöztem, majd bemásztam mellé az ágyba és én is elaludtam.

2013. június 19., szerda

Más világ (1)

Egy ismerős illat

-Rebeka, itt van Scott.-jött be szobámba az egyik halandó zsoldosom.
-És?-vontam fel szépen ívelt szemöldököm.
-Szeretne önnel beszélni!-mondta és megvárta, hogy kisuhanjak az ajtón.
-Szia Scott!-köszöntem testvéremnek. Scott nem az igazi bátyám volt, de az alkotónk, a vámpíranyánk ugyan az, tehát testvérek vagyunk.
-Hugi, baj van!-tért egyből a lényegre.-A klánod két tagja túlságosan is felhívja magára a figyelmet. Az emberek ezt nem fogják sokáig tűrni!-figyelmeztetett.
-Craig és Stacy?-kérdeztem, mivel folyton velük van a baj.
-Pontosan! Félek, hogy Auron észreveszi. Kérlek tegyél valamit!-mondta ijedten. Nem gondoltam, hogy ennyire fél Aurontól. Auron a legősibb vámpír. Ő olyan nekünk, mint a halandóknak Isten vagy Allah....annyi különbséggel, hogy Auron "él" és nagyon szigorúan veszi az átváltoztatásokat és a "rejtéjes" haláleseteket……és az utóbbiból mostanában errefelé sok van!
-Nyugodj meg! Nem fogom, hagyni, hogy a klánomnak baja essen emiatt a két önző, mohó vadbarom miatt!-húztam mosolyra a számat, kivillantva tökéletesen fehér fogaim és agyaraim.
-Szólj, ha kell segítség!-mosolygott ő is.
-Rendben, de most elmegyek sétálni egyet!-öleltem meg, majd otthagytam.
-Sétálok egyet, Misa!-mondtam a recepciósnak és kiléptem a vakítóan fényes utcára. Miért vagyok én erre ítélve? Miért kell az örökkévalóságon át szenvednem azért, mert képes vagyok érezni? Ahogy így gondolkodtam, bementem egy bárba. Ismerős illat csapta meg az orrom, ami biztosított róla, jól számoltam. Ez az ismerős illat halott szerelmem illata volt. Leültem a bárpulthoz és rendeltem egy italt magamnak, majd körbepásztáztam a helyet. Egy ismerős arcvonást kerestem, egy ismerős hangot, egy ismerős mozdulatot, de amit találtam, arra abszolút nem számítottam! Ismerős kacaj zavarta meg öszpontosításom. Ő az! Arcvonásai, illata, hangja ugyanolyan, haja hosszú fekete afrofonat, piercing van a szájában és gyönyörű mandulavágású szeme van.
-Hé, Tom! Kinézett magának az a csaj!-intett felém a mellette álló srác és a fülébe súgta.
-Nem gyenge eresztés!-biggyeztette le ajkát a Tomnak nevezett srác.-Szoríts!-pacsizott le haverjával és elindult felém. Én egy szégyellős mozdulattal visszafordultam a pulthoz és belekortyoltam az italomba.
-Szia szépségem!-ült le mellém és arcomat egyből elöntötte a forró bizsergés. Ha nem lettem volna halott, most biztos elpirultam volna, de így csak bizsergett jéghideg bőröm.
-Szia!-köszöntem neki.
-Tom Kaulitz.-nyújtott kezet.
-Rebeka Laurens.-fogtam kezet vele.
-Nem vagy te túl fiatal az alkoholhoz?-kérdezte.
-Nem. Már nagykorú vagyok.-mosolyogtam.
-Csatlakozhatok hozzád?-kérdezte kedvesen.
-Csak nyugodtan!-válaszoltam és elvettem a magam melletti székről a táskám.
-Német vagy?-kérdezte.
-Nem. Angol vagyok, de nagyon régóta itt élek.-válaszoltam és belegondoltam, milyen sok idő telt már el azóta, hogy legutóbb visszajöttem Amerikából.
-És nincs honvágyad?-kérdezte kedvesen, de az aurája elárulta. Nem érdekli igazából, hogyan érzek, csak egy újjabb skalpra hajt. Na ezt nem fogja megkapni tőlem!
-Jobban szeretem Németországot.-válaszoltam unottan. Ismerős hangra lettem figyelmes. Craig és Stacy lépett be a bárba.
-Szia Rebeka!-mondta Craig, mikor észrevett. Ugyan 10 méterre volt, de tökéletesen hallottam.
-Mi? Hol van Rebeka?-nyávogta Stacy.
-Ott!-bökött fejével felém Craig.
-Hahó....te figyelsz rám?-integetett nekem Tom.
-Igen! Bocsi....mostmár figyelek.-válaszoltam.
-Ismered őket?-kérdezte és Craigék felé bökött fejével.
-Igen. A srác a rokonom.-válaszoltam.
-O-oda akarsz menni? Miattam nem kell maradnod!-mondta.
-Hidd el, ha menni akarok, megyek!-válaszoltam és megittam enyhén alkoholos italom.-És most menni akarok, de nem egyedül!-álltam fel és kezénél fogva magam után húztam.
-Merre menjünk?-kérdezte az utcán.
-Nem tudom. Csak sétáljunk!-válaszoltam.
-Rendben. Amúgy felismertél?-kérdezte. Egy pillanatra az ütő is megállt bennem. Lehetséges, hogy tudja, ki vagyok? Lehetséges, hogy tudja, ő ki volt előzőéletében?
-Miért? Ki vagy?-kérdeztem zavartan.
-Hahóó! Tom Kaulitz, Tokio Hotel? Nem ismerős?-mutatott magára felháborodva.
-Bocsi. Nem szoktam tv-t nézni.-válaszoltam.
-De rádiót csak hallgatsz?!-kérdezte.
-Nem. Nem szeretem.-ráztam a fejem.
-Okés. Akkor elmondom.-mondta megértően.-Van egy Európakedvence banda, a Tokio Hotel és én ennek a gitárosa vagyok.-ismertette magát.
-És szeretsz zenélni?-érdeklődtem.
-Imádok!-jelentette ki. Megbabonázott az energia, ami áradt belőle. Az illata, a hangja, a viselkedése! Egyszerűen megőrülök tőle!
-És te mit csinálsz?-kérdezte.
-Magántanuló vagyok.-mondtam a legegyszerűbb választ.
-Aha. És az jó?-kérdezte.
-Elmegy egynek.-válaszoltam elgondolkozva.
-Merre laksz?-kérdezte.
-A 13. utcában. Mert?-kérdeztem vissza.
-Haza kísérlek.-jelentette ki ellentmondást nem tűrve.
-Rendben. Itt jobbra!-mutattam a sarokra. Némán lépkedtünk egymás mellett egészen a házig, ahol rejtőzködött klánom.
-Köszi, hogy haza kísértél!-pusziltam arcon, mikor beléptem az ajtón.
-Nem akarsz behívni?-kérdezte.
-Most nem. Majd máskor!-fúrtam tekintetem mélyen az övébe.
-Lesz máskor?!-értetlenkedett.
-Lesz!-jelentettem ki magabiztosan.
-Én nem olyan fajta srác vagyok, aki megy egy csaj után, te pedig nem tűnsz nyomulósnak! Hogy találkozunk megint?-kérdezte.Rántottam egyet a vállamon és csak ennyit mondtam:-Fogunk!-majd beléptem a házba.
-Rebeka!-szólt Shit.
-Mondd!-öltöttem magamra az alfa szerepet.
-Van itt valaki.....beszélni akar veled.-mutatott a konyha felé. Nem válaszoltam, csak a konyha irányába indultam. Marcus, Auron hóhéra ült a konyhában.
-Marcus!-öleltem magamhoz.-Mi szél hozott erre?
-Két tagja a klánodnak, kedvesem.-jelentette ki.
-Craig és Stacy?-kérdeztem.
-Itt az utasítás.-tett le elém egy papírt, amin Auron díszes kézírása díszelgett. "Craig Willis és Stacy Müller azonnal kivégeztetik túlzott figyelem felkeltés és tiltott átváltoztatás miatt."
-Nem ellenkezem.-tettem fel a kezem.
-Hé! Megjöttünk!-vágta be maga mögött a bejárati ajtót Craig.
-Gyertek ide!-mondtam és egy pillanat múlva már mindketten a konyhában voltak.
-Ő Marcus. Hóhér.-mutattam be. Stacy szeme elkerekedett, Craig pedig védelmezőn maga mögé húzta a lányt.
-És most miért van itt?-kérdezte csak a formaság kedvéért.
-Mert nagyon sok baj volt veletek. Auron halálra ítélt titeket.-jelentette ki jéghidegen.-Stacy, Craig és Rebeka! Fáradjatok utánam!-indult a pincébe.
-Rebeka!-szólt Craig.-Most mi lesz?-kérdezte. Megrántottam a vállam és ráztam egyet a fejemen, jelezve, hogy nem tudom.
-Stacy. Te vagy az első!-vette fel fekete köpenyét.
-Neeem! Nem hagyom!-ugrott elé Craig.
-Rebeka, te teremtetted mindkettőt?-kérdezte Marcus.
-Csak Craiget-válaszoltam.
-Stacy Müller. A mai napon túlzott figyelem felkeltés miatt azonnali halálra lettél ítélve.-mondta, miközben két társa lefogta, egy pedig az én segítségemmel Craiget. Megfogta a fejét és lassú de erőteljes mozdulattal húzta felfelé. Stacy egy idő után sikított a fájdalomtól, erei kirajzolódtak a nyakán, Craig pedig vergődött erős szorításunkban.
-Neeeeeem!-ordított, mikor Stacy feje elrepült.
-Tssssss!-fogtam mellkasomhoz fejét.
-Rebeka! Craig a te fiad, te döntöd el, hogy megbünteted te, vagy lemondasz róla és megbüntetem én!-mondta Marcus.
-Craig, mit szeretnél?-kérdeztem.
-Stacyvel lenni!-zokogta.
-Megteszem én!-mondtam.
-Rendben. Az én dolgom itt véget ért. Craig büntetéséről te döntesz!-húzta fejére a köpenyét, majd elsuhant.
-Craig!-fordítottam magam felé fejét.-Én nem foglak téged megölni. Megértem, hogy szereted Stacy-t, de nem ő a maté*-d!-osztottam meg vele egy régebbi látomásom.
-Láttad?-kérdezte reményteljes arccal.
-Egy hónappal ezelőtt. Ezért akartam megakadályozni Stacy átváltoztatását.-vallottam neki színt.-Gyere! Menjünk fel!-fogtam kézen.
-És Stacy-vel mi lesz?-kérdezte a kettészakított holttestet nézve.
-Elintézik. Mint minden halottunkat.-húztam ki a kriptából.
-Nem tudom mit tettem volna nélküled!-ölelt magához.
-Én tudom. Ott feküdnél Stacy mellett.-suttogtam magam elé bámulva.
-Menj aludni! Már lenyugodott a nap!-utasítottam szobájába.
-Jó éjszakát, anyám!-adott egy puszit a homlokomra. Craig és az én esetem nagyon furcsa. Sokkal idősebb vagyok tőle, de kinézetre úgy nézünk ki, mintha a bátyám lenne, viszont, aki be an avatva ebbe a dologba, az tudhtja, hogy én vagyok az anyja……legalább is a vámpíranyja.

2013. június 1., szombat

Két külön világ 1.

Azt ígérted...
-Megjöttem, anya!-szaladt be a házba 13 éves fiam.-Hol vagy? 
-A konyhában, kicsim.-kiabáltam ki a konyhából, mire az én gyönyörű Alain-em belépett a konyhába és adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra.
-Mi volt ma a suliban?-kérdeztem, miközben felültem egy bárszékre, fiammal szembe.
-Új tesi tanárt kaptunk. Christophe Lemaitre a neve. Tök jó fej és azt mondta, hogy menjek el holnap egy atlétika edzését megnézni. Lát bennem fantáziát és szeretné, ha edzenék nála.-mondta kisfiam és nekem csak a tanár neve zúgott a fejemben. Christophe Lemaitre. 
-Anya, azt mondtad 3 éve, hogy majd elmondod, hol van apa és egyátalán ki az apám, ha betöltöm a 13-mat. Elmeséled?-ült le újból a bárszékre, gyermekded kíváncsisággal szemében.
-Hát jó. Legyen. Elmesélem.-mondtam, majd visszaemlékeztem arra a napra, mikor 15 évesen egy fél évnyi olaszországi tartózkodás után, végre haza mehettem.
-Drágaságom!-fogadott apa, mikor a korom fekete, sötétített ablakú mercedes-ből kiszálltam, francia villánk udvarán.
-Szia apa!-köszöntem neki két puszival.
-Van egy jó és egy rossz hírem!-jelentette ki.-A jó, hogy mostanában nem kell huzamosabb időt olaszországban töltened a nagypapánál! A rossz pedig az, hogy itt maradsz velem és beírattalak egy itteni gimnáziumba.-tudatta velem a két hírt apa.
-Ó ne már! Muszáj?-nyafogtam.
-Igen, muszáj! Menj fel a szobádba és öltözz át! Jurij és Ivan nem sokkal utánad indultak el ide, egy óra múlva itt lesznek.-zárta rövidre a beszélgetésünk apa én pedig engedelmeskedtem neki. Felmentem a szobámba és a farmer-póló-dorkó összeállítást egy napsárga ruhára piros kiegészítőkkel cseréltem. Belenéztem a tükörbe és rá kellett jönnöm, hogy abszolút nem azt látom, ami vagyok. A tükörből egy gyönyörű gesztenye barna, hullámos hajú, fekete füstös keretbe foglalt kék szemű, cseresznyepiros ajkú, alacsony, homokóra alakú, 20 éves úrinő figyelt engem. Nem voltam 20 éves és nem voltam úrinő. Egy 15 éves lány voltam, akinek az apja nem mellesleg a francia drogmaffia feje. 
-Adél! Kész vagy kicsim?-kiabált fel az emeletre apa. Tehát megjöttek. Nem válaszoltam csak a kezembe vettem a táskám és elindultam a lépcső felé. Lassan levonultam és üdvözöltem a lépcső alján rám várakozó két férfit. 
-Üdvözlöm önöket!-mondtam halkan, visszafogottan, mire ők szintén köszöntek nekem.
-Kicsim, az úr itt Ivan Santorski és ő pedig a fia, Jurij.-mutatta be az előttem álló magas ősz hajú, barna szemű, átlagos arcú, armaniba öltözött férfit és a mellette álló szintén armaniba öltözött magas, kék szemű, fekete hajú, kreol bőrű, iszonyat helyes fiút apa.
-Igazán örvendek! Én Isabella Adél Estrada vagyok.-mutatkoztam be teljes nevemmel lehendő férjemnek és apósomnak.
-Szia! Én Jurij Ivanovics Santorski vagyok.-csókolt kezet Jurij. 
-Én pedig Ivan Santorski.-csókolt kezet apja is. 
-Most, hogy mindenki ismer mindenkit, mi lenne, ha ti kimennétek a kertbe beszélgetni, mi pedig felmennénk az irodámba?-kérdezte utasítva apukám. Mi Jurij-val kiindultunk a kertbe, ahogy apa kérte és elkezdett kérdezősködni tőlem.
-Mi a kedvenc ételed?
-Kétség kívül a rántott hús sültkrumplival. Neked?
-A Bolognai. Mi a kedvenc idő töltésed?
-Szeretek lovagolni, olvasni és zenét hallgatni. Neked?
-Dettó. Kedvenc banda? 
-Tokio Hotel. Neked?
-Nekem is. Te hallottál róluk?
-Egy fél évig a nagypapámmal kellett laknom és sokat voltunk németországban. Voltam pár koncertjükön. Kedvenc könyv?-válaszoltam és egy úttal vissza is kérdeztem.
-Nincs. Neked?
-Sok van. Majd megmutatom. Szerinted nem ciki, hogy a szüleink döntik el, hogy kivel házasodunk össze?-kérdeztem elgondolkodva. 
-Szerintem nem. Csak próbáljunk meg jól kijönni egymással és nem lesz gáz.-mondta, miközben a barokk stílusú kertben sétálva leültünk a kis kerti asztalhoz teázni.
-Cole! Hozz légyszíves nekünk 2 teát!-szóltam Colette-nek, a szobalánynak.
-Igenis, kisasszony!-válaszolt és egy tálcával a kezében indult a konyhába.
-Te amúgy hány éves vagy?-kérdeztem tőle.
-17. Te meg 15, ugye?!-válaszolta egy gyönyörű mosolyt felém dobva. 
-Pontosan. Köszönjük Cole!-mondtam, miközben a szobalány lerakta elénk a teát. Megittuk és felmentünk a szobámba. Kedves srác volt, de akármilyen helyes is volt, valahogy nem éreztem a kémiát kettőnk közt. Szerintem ő is így volt ezzel. Feküdtünk egymás mellett az ágyon és fogtuk egymás kezét. Erre nyitott be apa és megelégedést láttam az arcán.
-Sziasztok! Bocsássatok meg, hogy zavarok, de Jurij, apád indul haza!-mondta apa, mire Jurij felállt és elköszönt.
-Köszönöm szépen ezt a délutánt! Remélem hamarosan találkozunk.-mondta és kezemet fogva nyomott két puszit az arcomra.-Viszont látásra uram!-fogott kezet apával és kilépett az ajtón. 
-Na, milyen volt?-kérdezte apa.
-Jó fej. Kedves, aranyos, de nincs meg a kémia. Szerelem sose lesz belőle, de muszáj leélnünk egymás mellett az életünk.-válaszoltam őszíntén, majd ránéztem a telefonom kijelzőjére. Fél 7 volt.-Fürdök egyet.-mondtam apának, érzékeltetve vele, hogy magányra vágyom. 
-Értettem a célzást. A dolgozó szobában leszek.-mondta és kilépett szobám ajtaján. Engedtem egy hatalmas kád vizet és beleültem. Egy órát áztattam magam, aztán kimásztam, belebújtam sejem hálóingembe és sejemköntösömbe, laza lófarokba fogtam a hajam és lementem az ebédlőbe. Megvacsoráztam egyedül, mivel apa dolgozott, és visszamentem a szobámba. Bebújtam hatalmas franciaágyamba és tv-t néztem. Bekapcsolt tv-nél aludtan el és arra ébredtem éjfél körül, hogy a szemembe világít. Kikapcsoltam és aludtam tovább.